A németek/svábok húsos raviolija. Többféleképp is készítik, levesbetétként is lehet enni, úgy még sosem próbáltam. Jobb kettesben nekiállni a gyártásának. Nem bonyolult, de kicsit időigényes.
Nem egy bizonyos recept alapján készült, többet elolvastam az interneten, és kombináltam. Ez a mennyiség 6 főnek bőséges.
Hozzávalók:
Tészta: 600 g liszt, 4 tojás, só, víz.
Töltelék: 2 száraz zsömle, 150 g spenót, 1 vöröshagyma, 500 g darált hús, 4 tojás, 1 tojássárga, só, bors, szerecsendió, majoránna.
A zsömléket beáztatjuk vízbe. A vöröshagymát felkockázva megpirítjuk, ráöntjük a darált húst, és addig kavargatjuk a tűzön, amíg már nem rózsaszín. A spenótot megpároljuk, kézi mixerrel trutymósítjuk, a kinyomkodott zsemlékkel a húshoz adjuk. Belekeverjük a tojásokat (az egész tojásokat és a tojássárgát is), majd ízesítjük.
A lisztet a tojásokkal, sóval és annyi vízzel összegyúrjuk, hogy kemény, de nyújtható tésztát kapjunk. Kinyújtjuk, ha van, akkor tésztanyújtóval a második legvékonyabbra (a 6-ból az 5-ösön). Ha nincs nyújtónk, akkor kézzel kell kinyújtani kb. 1-1,5 mm vastagra, felvágjuk őket kb. 10x13 cm-es téglalapokra. A tésztadarabok szélét körben megkenjük a kimaradt tojásfehérjével, a tészta felére pedig egy-egy evőkanálnyi tölteléket rakunk, ráhajtjuk a másik felét és összenyomkodjuk a széleket, hogy jól összeragadjanak.
Egy fazékban sós vizet forralunk, kifőzzük benne a tésztákat (ha feljönnek a felszínre, megfőttek). Egy konyharuhára fektetve leszárítjuk őket, és egy serpenyőben pici olajon megpirítjuk a batyukat (kicsit ráragad a serpenyő aljára, ne ijedjünk meg).
Zöldsalátával kínáljuk.
Nagyon laktató, főleg salátával. Le lehet fagyasztani félkészen (a főzés előtti fázisnál, de akár főzés után is), mert ebből rengeteg lett. Nagyon szeretem.
2015. május 17., vasárnap
2015. május 14., csütörtök
Német perec
Azt hiszem, hivatalosan bajor perecnek (és császárzsömlének) hívják ezeket, de a svábok ezt vitatják, szóval maradjunk annál, hogy német.
Egy youtube-videóból vettem a hozzávalókat, német nyelven van (https://www.youtube.com/watch?v=DHr4VGGS7Zo), de azt jól lehet látni nyelvtudás nélkül is, hogy mit és hogyan csinál a készítője.
Hozzávalók:
500 g liszt, 280 ml langyos víz, fél kocka élesztő, 15 g só, 20 g vaj, 15 g sütőmaláta (nekem ilyenem nincs, enélkül is jó), nagyszemű só a szóráshoz.
A mártogatáshoz egy liter víz, benne 30 g szódabikarbóna feloldva.
A hozzávalókat a robotgép táljába szórjuk és a géppel összedolgoztatjuk. A tésztát 12 részre osztjuk, egyenként elsodorgatjuk kb. 60 centi hosszúra úgy, hogy a közepük vastag(abb) legyen, majd perecet formálunk belőlük. Ha zsemléket akarunk készíteni, akkor nem sodorgatjuk, hanem bucikat formázunk belőle. Egy konyharuhára fektetjük őket.
Feloldjuk a szódabikarbónát az egy liter vízben, belemártogatjuk a pereceket illetve zsömléket, sütőpapírral borított tepsibe helyezzük őket, a perecek vastag felét hosszában, a zsömléket kereszt alakban bevágjuk, megszórjuk őket darabos sóval, és forró sütőben pirosra sütjük őket.
Az enyémek nem lettek igazán pirosak, valószínűleg azért, mert hideg volt a szódabikarbónás vizem. Vannak receptek, ahol meleg vízről írnak, legközelebb úgy próbálom meg. Nem vágtam be őket elég mélyen, úgyhogy a vágás igencsak összesült. Viszont finomak. A szódabikarbónás víztől keményebb a külsejük, a belsejük viszont puha. Vajjal szokás enni.

2015. január 4., vasárnap
Csokis muffin (Nigella L.)
Először is: boldog új évet!
Igyekszem 2015-ben nagyobb sebességre kapcsolni, ami a recepteket illeti, bár az év elején ez még nem fog menni.
A Spektrumon voltak Nigella Lawson sorozatok, és az egyikből származik a recept (angolul: https://www.youtube.com/watch?v=w9h9Y1VxTbs). A magyar verzióban a mértékegységek máshogy voltak megadva, mint az angolban, én maradok a magyarnál.
Hozzávalók:
250 g liszt, 2 teáskanál sütőpor, fél teáskanál szódabikarbóna, 175 g kristálycukor, 2 evőkanál keserű kakaópor, 150 g csokoládépasztilla (vagy csak összetördelt csoki), 2,5 dl tej, 1 dl étolaj, 1 teáskanál vaníliakivonat (vagy egy csomag vaníliás cukor), 1 tojás.
Előmelegítjük a sütőt, a muffinsütő mélyedéseit kibéleljük papírral. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat (a csokiig bezárólag a hozzávalók listáján), egy másik tálban a nedveseket (tej, olaj, vanília, tojás). Összeöntjük a kettőt, és könnyedén összekeverjük. Nem túl alaposan, mert akkor túl sűrűre fog megsülni. A nyers tésztát a formákba adagoljuk, és kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Szúrjunk bele egy fogpiszkálót, és ha a csokin kívül más nem ragad rá, akkor kész.
Nagyon egyszerű, és nagyon finom.

2014. december 10., szerda
Mazsolás kenyér
Inkább nevezném kalácsnak, mint kenyérnek, de ez a hivatalos neve. Egy valószínűleg Horváth Rozi füzetből származik a recept. Elég könnyű, és finom is.
Hozzávalók:
300 g liszt, 20 g élesztő, 30 g cukor, 2 dl tej, 50 g margarin, 2 tojás, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál rum, 100 g mazsola.
Az élesztőt kevés langyos, cukros tejjel felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojásokat, a szobahőmérsékletű margarint (felkockázva), a cukrot, a citromhéjat, sót, rumot, a kovászt és a mazsolát. Összedolgozzuk. Szükség szerint adhatunk hozzá langyos tejet, hogy a tészta se túl lágy, se túl kemény ne legyen, majd letakarva, langyos helyen fél órát kelesztjük. Egy sütőformát kikenünk margarinnal, beszórjuk liszttel. A tésztát még egyszer átgyúrjuk, a formába tesszük, tetejét megkenjük tojássárgával (opcionális), és 15 percig pihentetjük. 200°C-ra előmelegített sütőben 50-60 percig sütjük. A formában hagyjuk hűlni egy kicsit, majd rácsra borítjuk. Akkor szeleteljük, ha teljesen kihűlt.
Finom, könnyű a tésztája.

2014. november 22., szombat
Lusta asszony tésztája
A forrásom egy újságkivágás. Ahhoz képest, hogy "lustaasszonyos", szerintem semmivel se egyszerűbb vagy bonyolultabb egy kikeverős tésztánál. Nem nehéz elkészíteni, és nagyon finom.
Hozzávalók:
200 g liszt, 100 g cukor, 1 csomag sütőpor, egy citrom reszelt héja, egy marék mazsola, késhegynyi fahéj, 250 g túró, 1 kg magozott meggy, 2,5 dl tej, 3 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 50 g margarin + zsiradék a kenéshez.
Egy tálban összekeverjük a lisztet, a cukrot és a sütőport. Egy közepes nagyságú tepsit vastagon kikenünk zsiradékkal. Beleszórjuk a lisztes keverék 3/4 részét, rámorzsoljuk a citromhéjjal, mazsolával, fahéjjal ízesített túrót, ráterítjük a magozott meggyet (lé nélkül, ha befőtt), végül rászórjuk a maradék lisztes keveréket. A tejbe belekeverjük az egész tojásokat, a vaníliás cukrot, majd ráöntjük a tésztára. Erre locsoljuk a megolvasztott margarint. Előmelegített sütőben lassan sütjük. A gyümölcs ízlés szerint variálható.
80 deka meggy is elég, nekem kb. ennyi volt a két üveg kimagozott meggy. Nem tudom megmondani pontosan, hogy hány fokon sütöttem, mert az utolsókat rúgja a sütőnk, kb. 170°C lehetett, ott háromnegyed óráig sült, tűpróbáig.
Egyszer kipróbáltam ezt a süteményt almával, az is nagyon finom volt, csak az az egy probléma van az almával, hogy annak több a leve, mint a meggynek, és attól túl puha lett a tészta. Meggyel nem az, pont jó az állaga, könnyen szeletelhető. És finom, ami a lényeg.

2014. november 17., hétfő
Sütőtökös muffin
Laura Vitale receptje (http://www.laurainthekitchen.com/recipes/pumpkin-cupcakes/), a youtube-on van egy főzős csatornája a nőnek, de hosszú távon eléggé idegesítő hangfekvése van, és érteni kell hozzá valamennyire angolul.
Hozzávalók (12 db-hoz):
1/2 bögre cukor, 1 bögre liszt, 1/3 bögre olaj, 2 tojás, fél teáskanál vaníliakivonat (vagy aroma, esetleg 1 csomag vaníliás cukor), 3/4 bögre sütőtökpép, 1 teáskanál tököspite-fűszer (nálunk ilyen aligha van, helyettesíthető mézeskalács-fűszerkeverékkel), 1 teáskanál szódabikarbóna, fél teáskanál sütőpor, 1/4 teáskanál só.
Melegítsük elő a sütőt, a muffinsütő mélyedéseit béleljük ki papírral.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat (liszt, fűszer, sütőpor, szódabikarbóna, só), egy másikban pedig a nedveseket (olaj, vanília, tojás, tökpép, cukor). Keverjük össze a kettőt nagyjából (ne kevergessük sokáig és alaposan, mert akkor sűrű lesz a kész sütemény). Töltsük a tésztát a muffinsütőbe, és süssük kb. 20 percig 180°C-on, amíg egy beleszúrt fogpiszkálóra nem ragad már a massza.
Készíthetünk hozzá valamilyen krémet, amit habzsákba töltve a kihűlt muffinok tetejére nyomhatunk.
Az eredeti receptben egy bögre a cukor, mint a liszt, de nekünk úgy túl édes volt, úgyhogy kezdjük inkább fél bögrével, és ha az nem elég, akkor adhatunk még a nyers tésztához.

2014. november 16., vasárnap
Tepsis brassói
Az egyik drótpostagalambos gyűjtemény a forrás. Nem rossz, viszont sokkal szárazabb, mint ahogy mi készítjük a brassóit a "családi recept" alapján, és nekem a saját verziónk az alap. Majd egyszer azt is leírom, ha azt főzünk.
Hozzávalók:
600 g sertéstarja vagy -lapocka, 200 g füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, majoránna, 600 g burgonya.
A hússzeleteket kiklopfoljuk, besózzuk, fokhagymareszelékkel mindkét oldalát bedörzsöljük, és állni hagyjuk,
majd csíkokra vágjuk. Eközben a füstölt szalonnát felkockázzuk, zsírjára
sütjük. A szálasra vágott vöröshagymát a szalonnazsírban üvegesre pirítjuk,
rátesszük a csíkokra vágott húst. Bőven meghintjük majoránnával, fekete
borssal. Fedő alatt, lassú tűzön csaknem készre pirítjuk. A burgonyát meghámozzuk, vékony
hasábokra (vagy kis kockákra) vágjuk, összekeverjük a hússal, tepsibe öntjük, és forró sütőben ropogós pirosra
sütjük. Kovászos uborka illik hozzá.
Mi csalamádéval ettük, kell hozzá valamilyen savanyúság, mert nincs szaftja az ételnek. Finom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)