2014. március 12., szerda

Kijevi krémes

Az egyik Rama-gyűjteményből van a recept, úgyhogy valószínűleg fent van a neten is, a sütigyár.hu-n. Nem annyira látványos, mert a tésztarétegek nem egészen egyenletesek, de nagyon finom, érdemes kipróbálni. Első olvasásra kicsit bonyolultnak tűnhet az elkészítése, de nem az.

Hozzávalók:
Tészta: 400 g liszt, 1 csomag sütőpor, 150 g cukor, 200 g margarin, 4 tojás sárgája, 2-3 evőkanál tejföl.
Hab: 4 tojás fehérje, 150 g cukor, 250 g darált dió.
Krém: 2 csomag (főzős) vanília ízű pudingpor, fél liter tej, 250 g margarin, 250 g porcukor.

A tésztához a hozzávalókat a tejföl kivételével összegyúrjuk, és annyi tejfölt adunk hozzá, hogy összeálljon a tészta. Ha puha, rakjuk be a hűtőbe hűlni, hogy jól nyújtható legyen. Főzzük meg a krémhez a pudingot (pudingpor + tej), és hagyjuk kihűlni. A tojásfehérjéket verjük habbá úgy, hogy fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot. Ha kemény, keverjük hozzá a diót. A tésztát osszuk három egyenlő cipóra, és lisztezett deszkán egyenként nyújtsuk ki őket. Sütőpapírral borított sütőlapra (ennek hiányában a tepsi hátulja is jó) terítsük az elsőt, kenjük meg a diós hab harmadával, és előmelegített sütőben süssük meg. Mindhárom tésztával ugyanígy járjunk el, majd hagyjuk kihűlni őket.
A krémhez való margarint a cukorral keverjük habosra, adjuk a kihűlt pudinghoz, és keverjük csomómentesre. A felével kenjük meg az első kihűlt, dióhabos tésztalapot. Terítsük rá a második tésztalapot, arra kenjük a krém maradék felét, majd borítsuk be a harmadik tésztalappal. Pihentessük a süteményt legalább egy-két órán keresztül, hogy puhuljon a tészta és összeérjenek az ízek.
Én másnap szeleteltem, nagyon finom.

2014. február 27., csütörtök

Pizza leveles tésztából

Normál esetben egyszerű kelt tésztával készítjük itthon a pizzát, és paradicsomszószt kenünk a tészta tetejére, de most egyikőnknek se volt kedve a tésztakészítéshez.
Kivettem a mélyhűtőből két csomag leveles tésztát, kicsit kiengedtem őket (csak annyira legyen puha a tészta, hogy éppen nyújtható legyen). Lisztezett deszkán kinyújtottam őket egy-egy tepsi méretére, és két, sütőpapírral borított tepsibe tettem a tésztát. Ezután kb. két deci tejfölt elkevertem némi sóval, borssal, bazsalikommal, belenyomtam egy méretes gerezd fokhagymát. Ezzel kentem meg a tésztát (szóval most nem paradicsomos alappal készült a pizza), megszórtam őket konzerv kukoricával. Az egyik tepsibe kolbászt szeleteltem, a másikba sonkadarabokat szórtam, majd reszelt sajttal borítottam őket. Előmelegített sütőben addig sütöttem a pizzákat, amíg kellően megpirult a tetejük (ennyi idő alatt a tészta is megsül).
Nagy meglepetésemre a családnak jobban ízlik ez, a leveles tésztás verzió, mint a kelt tésztával készült. Egyébként nekem is, és sokkal gyorsabban el is készül, mert maga a tésztakészítés kimarad. Gyakorlatilag olyan alappal és feltéttel készíthetjük, amilyennel akarjuk. Finom.

2014. február 14., péntek

Burgonyaleves

Anyu nem így készíti a krumplilevest (ebből kifolyólag én sem), úgyhogy nekem ez egy új variáció, azért töltöm fel. Teljesen más íze van, mint a mi verziónknak, majd egyszer azt is lefényképezem. Nekem ez is ízlik, és nagyon egyszerű leves.

Hozzávalók:
500 g burgonya, 20 g zsír, 20 g liszt, 1 kis fej vöröshagyma, zöldpetrezselyem, zellerlevél, 1 kanál tejföl, őrölt paprika, só.

A meghámozott burgonyát karikákra vagy kockákra vágjuk. A zsírból és a lisztből világos zsemleszínű rántást készítünk, adunk hozzá egy kis fej apróra vágott hagymát, kevés paprikát, hozzátesszük a burgonyát, azzal egy pár percig pirítjuk, vízzel felöntjük. Gyenge tűzön kb. 30 percig főzzük (amíg megpuhul a krumpli). Főzhetünk bele ízesítőnek zellert, petrezselymet, leveszöldséget, zöldpaprikát, paradicsomot. Tálaláskor egy kanál tejföllel ízesíthetjük.
Répát főztem bele, semmi petrezselyem vagy zeller. Jó lett.

2014. február 13., csütörtök

Tészta citrommártással

Az eredeti recept szalagtésztát ír, de most inkább makarónit főztem. Nem vagyunk hozzászokva a citromos-sós kombinációhoz, úgyhogy először furcsa volt, de mégis finom. Hogy a szósz miatt volt-e ennyire laktató, azt nem tudom, állítólag a makaróni is jobban telíti az embert, mint a többi tésztafajta. A lényeg, hogy elvileg négyszemélyes a recept, ehhez képest szerintem hatan is jól laktunk volna belőle.

Hozzávalók:
1 citrom, 4-6 zsályalevél, 6 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál liszt, 250 ml tej, 250 ml zöldségleves, 400 g tészta, só, 125 ml tejszín, 2 tojás sárgája, bors.

A citromot forró vízzel átöblítjük. A héját vékonyan lehámozzuk és csíkokra vágjuk (vagy csak egyszerűen lereszeljük), a citrom levét pedig kipréseljük. A zsályaleveleket megmossuk, szárazra töröljük, és vékony csíkokra vágjuk. Forró olajban 2-3 percig sütjük, majd eltávolítjuk őket. A lisztet megfuttatjuk az olajban, és keverés közben hozzáadjuk a citromlé felét és a citromhéjat, valamint hozzáöntjük a tejet és a levest. A szószt 10 percig forraljuk folyamatos kevergetés mellett. A tésztát közben a csomagolás utasításai szerint sós vízben megfőzzük. A tejszínt elkeverjük a tojások sárgájával, és a forró szószhoz öntjük, de már nem forraljuk tovább. Sóval, borssal ízesítjük a szószt, majd a tányérokra halmozott tésztára merjük.
Nem volt itthon zsálya, úgyhogy nálam az a lépés kimaradt. Nem tudom, milyen íze lenne vele, biztosan nem rossz. A végén adtam a szószhoz egy kis kakukkfüvet. Egyszerű, gyors, és nagyon laktató volt.

2014. február 12., szerda

Répatorta

Nem szeretem a répát, emiatt még sose próbáltam répatortát sütni. Ennek is eljött a napja, és azt kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Egyáltalán nem érzik rajta a répa íze, a dióé sokkal inkább, pedig most meg se pirítottam. Az a narancsos mascarpone (vagy egyéb, nem sózott krémsajt) a tetején sokat dob rajta.
Mivel ez a recept is az internetről származik (http://divany.hu/alapkonyha/2013/03/22/repatorta_nincs_repaize_viszont_finom/), nem gépelem be ide a részleteket. Ajánlom kipróbálásra, nálunk valószínűleg rendszeresen meg fog fordulni az asztalon. Az én tortámon látszanak a répadarabok, mert viszonylag durvára reszeltem, de ez senkit nem zavar, sőt. Jól néz ki, és finom narancsos.
Az egyetlen, ami meglepett, hogy alacsonyabb lett a torta, mint gondoltam. 22 cm átmérőjű formában sütöttem, és a tetején lévő krémmel együtt is kb. 5 centi magas az egész. Ez persze semmit se von le az értékéből, de nyugodtan süthettem volna dupla adagot is.

2014. február 11., kedd

Gombás szalagmetélt

Olyasmi íze van, mint a gombapörköltnek, csak nem nokedlivel, hanem tésztával. Nekem tetszik, bár nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan tésztaétel, ami nem jön be.

Hozzávalók:
500 g csiperkegomba, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, só, bors, 2 evőkanál vaj, 400 g szalagtészta, 2 teáskanál (csípős) pirospaprika, 250 ml zöldségleves, 125 g tejföl, 2 evőkanál citromlé, 1 csokor petrezselyem.

A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A hagymákat meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Egy nagy fazékban sós vizet forralunk, abban kifőzzük a tésztát a csomagolás utasításai szerint. Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, üvegesre pároljuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, a gombát, és közepes tűzön kb. 5 percig sütjük. Paprikával fűszerezzük. Hozzáöntjük a zöldséglevest, és erős tűzön a felére forraljuk vissza a folyadékot. Ekkor tejföllel, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. A petrezselymet apróra vágjuk, a felét a szószhoz adjuk. Tányérokra szedjük a tésztát, rátesszük a szószt, és megszórjuk petrezselyemmel.
Nálam elmaradt a petrezselyem, anélkül is finom. Nem csípős paprikát használtam, de ez a képen úgyse látszik.

2014. február 10., hétfő

Mézes-mustáros csirke

Eddig még egyetlen húsétel se szerepel a blogon, úgyhogy ideje volt. Ez a recept is Laura Vitalétól származik: http://www.laurainthekitchen.com/recipes/honey-mustard-sauteed-chicken/

Hozzávalók:
4 darab csirkemell, egy evőkanál olaj, egy evőkanál vaj, só, bors, egy vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél csésze húsleves, egy evőkanál méz, egy evőkanál (barna)cukor, egy evőkanál darabos és 2 evőkanál normál mustár, 2 evőkanál petrezselyem.

Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk mindkét oldalukon, és pár perc alatt pirítsuk meg őket az olajban. Vegyük ki egy tányérra a húsokat, adjuk a maradék olajhoz a vajat, tegyük bele a felkockázott vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, és 4-5 percig pirítsuk. Egy kisebb tálban keverjük össze a húslevest, a mustárokat, a cukrot, a mézet és az apró kockákra vágott fokhagymát. Öntsük ezt a szószt a vöröshagymára és forraljuk fel. Tegyük bele vissza a húsokat, és főzzük az egészet együtt addig, amíg a csirke meg nem fő, és a szósz besűrűsödik. Szórjuk meg petrezselyemzölddel és tálaljuk.
Nekem úgy tűnik, hogy Lauránál a folyadékmennyiség nem ugyanaz, mint nálam, mert próbálkoztam már egy süteményével, és ahhoz sokkal több vizet kellett adnom, mint a megadott. Ennél a receptnél is több húslevest adtam hozzá, kb. 2-2,5 decinyit. Mustárom csak hagyományos volt itthon, abból használtam három evőkanálnyit. Rizzsel vagy krumplipürével esszük.