Az alapreceptek között található kelt tésztából készült. Nem tudom már, hogy honnan jött az ötlet pár éve, hogy ezt kipróbáljuk, de bevált, és azóta is elkészítjük néhányszor minden évben. Egyetlen hátránya, hogy nehéz abbahagyni az evését, és egy bizonyos darabszám felett vagy gyomorégést, vagy kontrollálhatatlan fingást (már elnézést...) eredményez.
Hozzávalók:
1 kg liszt, 50 g élesztő,
1 tojás,
1 evőkanál só, 2 evőkanál cukor, fél kiló pürésített csicsóka, kb. 6 dl langyos tej,
100 g zsír (ha margarint használunk, abból kicsit több kell).
Megfőzzük a csicsókát, majd ha langyosra hűlt, meghámozzuk és passzírozzuk.
Egy kis tálban felmelegítünk 2 dl tejet (meleg legyen, de ne forró),
beleszórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Egy nagyobb tálba
önjtük a lisztet, a sót. Amikor felfutott az élesztő (kb. negyed óra), a
liszthez adjuk, és beleütjük a tojást is. Hozzákeverjük a csicsókát. Kezdjük el összegyúrni a
tésztát. Apránként adagoljunk hozzá annyit a maradék tejből,
amennyitől egy se nem túl kemény, se nem túl lágy tésztát kapunk. Egy
kicsit inkább keményebb legyen, mert ekkor öntjük hozzá a felolvasztott
zsírt, és összeállítjuk vele a tésztát. Verjük fel jól.
Langyos helyen, letakarva kelesszük legalább fél órán át. Akkor az igazi, ha kinyújtásnál hólyagok vannak a tésztában.
Nyújtsuk ki kb. két-három centi vastagra a tésztát, szaggassunk belőle pogácsákat. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe állítsuk őket, kenjük meg tojással a tetejüket (egy-egy sajtkockát is rakhatunk rájuk), majd langyos helyen hagyjuk kelni őket még fél órát. 180°C-os sütőben süssük őket pirosra.
2014. november 15., szombat
2014. november 14., péntek
Sütőtökbomba
Az egyik Drótpostagalamb-gyűjteményben találtam ezt a receptet, és most úgyis sütőtökszezon van. Teljesen úgy néz ki, mint a hagyományos kókuszgolyó, nem kell hozzá semmi különleges hozzávaló. Egy kicsit túladagoltam a rumaromát, arra vigyázzunk. Kb. 30 darab golyó lesz belőle, 2,5-3 cm átmérőjű.
Hozzávalók:
300 g sült (sütő)tök, 2 evőkanál kakaópor (cukrozatlan), rumaroma, ízlés szerinti mennyiségű cukor, 2 csomag vaníliás cukor, kókuszreszelék.
A tököt megsütjük ízesítés nélkül (párolhatjuk is), átpasszírozzuk. Belekeverünk 2 ek. kakaóport, némi rumaromát, vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot, és annyi kókuszreszeléket, hogy formálható masszát kapjunk. Ne legyen túl nedves, hogy tapadjon a kézre, de ne is legyen annyira száraz, hogy szétmálljon. Kis gombócokat formázunk belőle, és kókuszreszelékbe forgatjuk őket. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük a tálalás előtt.
Egyszerű, gyors, és finom. Nincs tökíze, főleg a rum és a kókusz érzik rajta.

2014. november 9., vasárnap
Kalács Anditól
Ezt a receptet a barátnőmtől kaptam. Kenyérsütő géppel készül, nagyon egyszerűen. Csak bele kell tenni a hozzávalókat, beállítani a gépet, és kivenni belőle, amikor elkészült.
Hozzávalók:
500 g liszt, fél kocka élesztő (vagy 7 g porélesztő), 6 evőkanál kristálycukor, 1,8 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 1 tojás, 1 kávéskanál só, 50 g margarin, 1 evőkanál tejföl (+ amivel még ízesíteni akarjuk, pl. egy citrom reszelt héja, egy marék mazsola, stb.)
A kenyérsütő gép lapátjait tartó kis rudakat bezsírozzuk (hogy ne süljenek rá), majd a 'tepsibe' öntjük a folyékony hozzávalókat (tej, tojás, tejföl), utána a száraz dolgokat (cukor, liszt, porélesztő, szobahőmérsékletű margarin, só, vaníliás cukor). Ha nem porélesztőt, hanem kockát használunk, akkor melegítsük fel először a tejet, bele a cukor, morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel, utána jöhet a többi hozzávaló. Állítsuk be a kenyérsütőt a megfelelő programra (nálam ez a Rapid, szűk két órás), indítsuk el a gépet, és hagyjuk dolgozni.
Egyszerű, minimális erőfeszítést igényel. Jó az állaga, ízlik.
Ha márványos kalácsot akarunk, akkor picivel az utolsó keverés előtt öntsünk bele cukorral és vízzel elkevert kakaót.

2014. november 7., péntek
Céklatorta csokival
Valahogy meg voltam győződve arról, hogy tele vagyok céklás receptekkel, ehhez képest semmit se találtam. Úgyhogy kerestem egyet a neten (http://www.nosalty.hu/recept/ceklatorta-csokival) kipróbálásra.
Gondolkodtam rajta, hogy elhagyjam-e a csokit a tetejéről (cukorbeteg családtag), szerencsére úgy döntöttem, hogy jobb lesz azzal. Tényleg hiányozna róla. Ez a ganache pár óra alatt elég jól megszilárdul, legalábbis nem marad folyós. Nálunk főzőtejszín volt itthon, azzal is ugyanolyan jó.
Figyelembe vettem a hozzászólásokat, úgyhogy a csokimázból fél adagot csináltam, ennyi elég is volt, a tésztába pedig másfél deci olajat öntöttem a megadott 2 deci helyett. Az is elég.
Magát a receptet nem másolom be ide, mert ugye eleve fent van a neten. Annyit azért hozzáfűznék, hogy ha valaki nem szereti a cékla ízét, akkor alighanem jobb, ha kihagyja ezt a süteményt, mert én érzem rajta a céklaízt. A családom (állítólag) nem, de különben se lenne probléma, mert mindannyian szeretjük a céklát. Nagyon könnyed, szinte foszlós tésztája van, és a cékla miatt nem is szárad ki másnapra sem. Finom.

2014. október 4., szombat
Mirinda-szelet
Ez a fajta sütemény vagy tíz éve volt nagy sláger, több helyen is megtalálható az interneten. Évek óta nem sütöttem ilyet, és az utóbbi pár hétben folyton az járt az eszemben, hogy ilyet akarok enni. Nekem ugyanaz a leírás van meg, mint a mindmegettén, de egy kicsit alakítottam rajta, mert nem szeretjük se a nagyon édes, se a nagyon vajas dolgokat, márpedig a túrókrémben elvileg ugyanannyi a túró és a margarin mennyisége.
Hozzávalók:
Tészta: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 4 ek. liszt, 1 csomag sütőpor, 2 ek. cukrozatlan kakaópor, 1 dl olaj.
Túrókrém: 150 g margarin, 500 g túró, 200 g (por)cukor.
Zselé: 2 csomag vanília ízű pudingpor, 7 dl narancs ízű üdítő.
A tésztához a tojássárgákat eldolgozzuk a hozzávalókkal, majd a tojásfehérjék felvert habját is hozzáadjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, és kb. 25 perc alatt készre sütjük. Amíg hűl, összekeverjük a túrót a szobahőmérsékletű vajjal és a cukorral. Ezt a krémet a kihűlt tésztára kenjük (jobb a tésztát bennehagyni a tepsiben, és úgy kenni rá a dolgokat). A zseléhez a pudingport csomómentesen elkeverjük az üdítővel és sűrűre főzzük, majd néha megkeverve langyosra hűtjük. Ekkor kenjük rá a túrókrémre. Hagyjuk kihűlni és megdermedni, majd lehet szeletelni.
Elvileg csak 25 deka túróból készül a túrókrém, de nekem az nagyon vékony. Jó csomós volt a bolti túróm, úgyhogy szinte pépesítettem egy botmixerrel. Nekem elég volt bele ennyi margarin.
Könnyű elkészíteni ezt a süteményt, mutatós és finom is. Más ízesítésű üdítővel is készíthető, a lényeg, hogy jellegzetes legyen az íze.

2014. augusztus 12., kedd
Almás torta
A recept a Váncza-szakácskönyvből van. Felszeletelve nem olyan mutatós, és vigyázni kell az almával, nehogy túl sok legyen a leve, különben meg fog puhulni a tészta a közepén. Viszont finom.
Hozzávalók:
Tészta: 350 g liszt, 1 csomag sütőpor, 180 g vaj (szerintem elég kb. 100 g), 2 tojás, 150 g cukor.
Töltelék: 1 kg szeletelt/reszelt alma (tisztán), 200 g cukor, fél csomag vaníliás cukor, 100 g mazsola, késhegynyi fahéj.

A lisztet a sütőporral, a vajjal, a tojásokkal és a cukorral összegyúrjuk. Egy csatos tortaformát kizsírozunk, a tészta felével kibéleljük a perem széléig.
A vékony szeletekre vágott (vagy lereszelt, enyhén kinyomkodott) almából
20 deka cukorral, ½ csomag vanilincukorral, 10 deka mazsolával és
késhegynyi fahéjjal tölteléket készítünk, melyet három részre osztva lisztezett deszkán kinyújtunk, a tésztával bélelt
tortaformába rakunk. Minden almás rétegre egy-egy tésztalapot terítünk, széleiket mindig
az oldaltésztához nyomogatva. Forró sütőben teljesen átsütjük és a formából
kivéve, vanilincukorral bőven behintjük.
Nem árt minden tésztalapot, amire töltelék kerül, megszórni vékonyan grízzel vagy zsemlemorzsával, mert lehet, hogy eláztatja az almalé. A tésztába beletettem a 18 deka puha, nem folyós margarint, és szinte kezelhetetlenül puha volt az egész. Amíg elkészítettem a tölteléket, betettem a tésztát a hűtőbe, hogy szilárduljon egy kicsit, de még így is nehéz volt vele dolgozni, úgyhogy először tegyünk bele 10 dekát, és ha nem áll össze a tészta, akkor még adhatunk hozzá annyit, amennyi szükséges. Nem volt itthon mazsola, nálam az kimaradt. A biztonság kedvéért megszurkáltam, mielőtt betettem a sütőbe, hogy ne püffedjen fel a teteje a gőztől. Ahogy hűlt, úgy horpadt be egy kicsit a teteje.
2014. augusztus 11., hétfő
Cukkinis brownie
Ez a recept is egy angol nyelvű youtube-os főzőcsatornáról van, a weboldal: http://allrecipes.com/Recipe/Zucchini-Brownies/Detail.aspx
Nagyon finom süti, jó az állaga is, és nem szárad. Bár nem is volt elég ideje megszáradni, gyorsabban elfogyott.
Hozzávalók:
Tészta: fél bögre olaj, 1,5 bögre cukor, vaníliaaroma, 2 bögre liszt, 1/2 bögre (cukrozatlan) kakaópor, 1,5 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál só (szerintem egy kávéskanálnyi elég), 2 bögre reszelt cukkini, fél bögre dió.
Máz: 6 evőkanál kakaópor, negyed bögre margarin, 2 bögre cukor, negyed bögre tej, fél teáskanál vaníliakivonat.
Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, kikenünk és kilisztezünk egy tepsit.
Egy edényben összekeverjük az olajat a cukorral és 2 teáskanál vaníliaaromával (esetleg egy zacskó vaníliás cukorral helyettesíthető), egy másik edényben a lisztet a kakaóval, szódabikarbónával, sóval. Összeöntjük őket, hozzáadjuk a reszelt cukkinit és a felaprított diót, és egyenletesen elterítjük a tésztát a tepsiben.
25-30 perc alatt készre sütjük. A kihűlt tésztát bevonhatjuk a következő mázzal:
Megolvasztjuk a margarint, hozzákeverjük a kakaóport. Amíg hűl, összekeverjük a cukrot, a tejet és a vaníliát. Hozzákeverjük a kakaós margarint, és bevonjuk vele a tésztát.
A bevonatról nem tudok mit mondani, mert azt nem készítettem el. A cukkinit egy nagyobb lyukú almareszelőn reszeljük. Én nem így tettem, inkább vékony hasábokra vágta a szelőm a cukkinit, és így nem tudott elég levet ereszteni, hogy összeálljon a tészta. Amikor mindent összekeverünk, száraz, darabos a nyers tészta, és ehhez kellene a cukkini nedvessége, hogy sülés közben minden rendben legyen. Úgyhogy az enyém nem lett tökéletes, de így is nagyon finom, csokis az íze. A diót egy száraz serpenyőben megpirítottam, és úgy adtam a tésztához, így jobban érzik az íze.
Finom és alapvetően egyszerű sütemény, semmi zöldség nem érzik rajta.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)