Nem szeretem a répát, emiatt még sose próbáltam répatortát sütni. Ennek is eljött a napja, és azt kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Egyáltalán nem érzik rajta a répa íze, a dióé sokkal inkább, pedig most meg se pirítottam. Az a narancsos mascarpone (vagy egyéb, nem sózott krémsajt) a tetején sokat dob rajta.
Mivel ez a recept is az internetről származik (http://divany.hu/alapkonyha/2013/03/22/repatorta_nincs_repaize_viszont_finom/), nem gépelem be ide a részleteket. Ajánlom kipróbálásra, nálunk valószínűleg rendszeresen meg fog fordulni az asztalon. Az én tortámon látszanak a répadarabok, mert viszonylag durvára reszeltem, de ez senkit nem zavar, sőt. Jól néz ki, és finom narancsos.
Az egyetlen, ami meglepett, hogy alacsonyabb lett a torta, mint gondoltam. 22 cm átmérőjű formában sütöttem, és a tetején lévő krémmel együtt is kb. 5 centi magas az egész. Ez persze semmit se von le az értékéből, de nyugodtan süthettem volna dupla adagot is.
2014. február 12., szerda
2014. február 11., kedd
Gombás szalagmetélt
Olyasmi íze van, mint a gombapörköltnek, csak nem nokedlivel, hanem tésztával. Nekem tetszik, bár nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan tésztaétel, ami nem jön be.
Hozzávalók:
500 g csiperkegomba, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, só, bors, 2 evőkanál vaj, 400 g szalagtészta, 2 teáskanál (csípős) pirospaprika, 250 ml zöldségleves, 125 g tejföl, 2 evőkanál citromlé, 1 csokor petrezselyem.
A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A hagymákat meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Egy nagy fazékban sós vizet forralunk, abban kifőzzük a tésztát a csomagolás utasításai szerint. Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, üvegesre pároljuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, a gombát, és közepes tűzön kb. 5 percig sütjük. Paprikával fűszerezzük. Hozzáöntjük a zöldséglevest, és erős tűzön a felére forraljuk vissza a folyadékot. Ekkor tejföllel, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. A petrezselymet apróra vágjuk, a felét a szószhoz adjuk. Tányérokra szedjük a tésztát, rátesszük a szószt, és megszórjuk petrezselyemmel.
Nálam elmaradt a petrezselyem, anélkül is finom. Nem csípős paprikát használtam, de ez a képen úgyse látszik.

2014. február 10., hétfő
Mézes-mustáros csirke
Eddig még egyetlen húsétel se szerepel a blogon, úgyhogy ideje volt. Ez a recept is Laura Vitalétól származik: http://www.laurainthekitchen.com/recipes/honey-mustard-sauteed-chicken/
Hozzávalók:
4 darab csirkemell, egy evőkanál olaj, egy evőkanál vaj, só, bors, egy vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, fél csésze húsleves, egy evőkanál méz, egy evőkanál (barna)cukor, egy evőkanál darabos és 2 evőkanál normál mustár, 2 evőkanál petrezselyem.
Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk mindkét oldalukon, és pár perc alatt pirítsuk meg őket az olajban. Vegyük ki egy tányérra a húsokat, adjuk a maradék olajhoz a vajat, tegyük bele a felkockázott vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, és 4-5 percig pirítsuk. Egy kisebb tálban keverjük össze a húslevest, a mustárokat, a cukrot, a mézet és az apró kockákra vágott fokhagymát. Öntsük ezt a szószt a vöröshagymára és forraljuk fel. Tegyük bele vissza a húsokat, és főzzük az egészet együtt addig, amíg a csirke meg nem fő, és a szósz besűrűsödik. Szórjuk meg petrezselyemzölddel és tálaljuk.
Nekem úgy tűnik, hogy Lauránál a folyadékmennyiség nem ugyanaz, mint nálam, mert próbálkoztam már egy süteményével, és ahhoz sokkal több vizet kellett adnom, mint a megadott. Ennél a receptnél is több húslevest adtam hozzá, kb. 2-2,5 decinyit. Mustárom csak hagyományos volt itthon, abból használtam három evőkanálnyit. Rizzsel vagy krumplipürével esszük.

2014. február 8., szombat
Fánk
Farsang van, fánkszezon.
A fánkreceptek döntő többségében van vaj, de mi sose úgy készítjük, mert az valahogy túl sűrű, "zsíros" tésztát eredményez. Lehet, hogy az alapértelmezett fánk olyan, de az én családomban nem, mi jobban szeretjük a könnyebb tésztát. Ez itt a családi recept.
Hozzávalók:
500 g liszt, 30 g élesztő, pici só, 1 tojás, 3-3,5 dl langyos tej, 2 evőkanál cukor, ízlés szerint mazsola.
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tej felében, amihez hozzáadtuk a cukrot. Összeállítjuk a tésztát a hozzávalókból. A tej mennyisége változó lehet, a liszt minőségétől függően. Lágy nokedli keménységű legyen a tészta, az a lényeg. Egyszer kelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk, és kézzel széthúzogatjuk. Nem kell elnyújtani, ahhoz egyébként is túl puha. Egy nagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és forró olajban megsütjük úgy, hogy amikor beletesszük a tésztát az olajba, leborítjuk fedővel. Amikor az első oldala piros, megfordítjuk, és akkor már fedő nélkül sütjük. Az összes fánkot így sütjük, nem csak az elsőket. Konyhai papírtörlőre szedjük őket, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot. Porcukorral, lekvárral tálaljuk.

2014. február 7., péntek
Bécsi krumplisaláta
Amikor krumplisalátára keresek receptet, mindig valami majonézes verzióba futok bele, pedig jobban szeretem az egyszerűbb, ecetes fajtát. Úgyhogy eddig csak hasraütésszerűen készítettem el, ahogy sikerült. Időközben találtam az interneten egy receptet, ami be is vált: http://divany.hu/ausztria_2013/2013/05/02/becsiszelet_becsi_krumplisalataval/
Nem is másolom vagy gépelem ide magát a receptet, mert jó az úgy, ahogy ott le van írva. Annyit változtattam rajta, hogy nem volt itthon húsleves, úgyhogy egy bögre forró vízben feloldottam egy leveskockát, és azzal öntöttem fel a salátát. Tárkonyt se használtam, nekem nem hiányzik hozzá. A vöröshagymát pedig teljes egészében kockáztam, nem karikáztam a felét.
Nem csak rántott húshoz illik köretként. Én csak így, magában eszem, mert nagyon szeretem, úgyhogy főételnek is megfelel.

2014. február 6., csütörtök
Sonkás-sajtos omlett
Nem egy nagy durranás omlettet sütni akár fejből is, de ez innen van: http://www.laurainthekitchen.com/recipes/ham-and-cheese-omelette/
Laurának van egy főzős csatornája a youtube-on, nagyon jó, főleg olasz kajákat szokott készíteni, csak nem bírom a nő hangfekvését. De az ételek megérik, hogy végignézzem a videóit. Angolul van a weboldala és a videói is, kell hozzá nyelvtudás.
Hozzávalók fejenként:
2-3 tojás, egy evőkanál tej, só, bors, vaj, sonka, sajt.
Egy serpenyőben feltesszük melegedni a vajat, közben felverjük a tojásokat a tejjel, sózzuk, borsozzuk. Amikor meleg a vaj (de nem forró), akkor ráöntjük a tojást. A megszilárduló széleket behúzogatjuk a serpenyő közepére, hogy a nyers tojás a helyére folyjon. Nem kell kavargatni. Amikor már megszilárdult az omlett, de a közepe még nedves, megszórjuk reszelt sajttal, sonkával, és félbehajtjuk. Ha pirosabban szeretjük, akkor hagyhatjuk még egy kicsit a tűzön. Amikor kész, tányérra csúsztatjuk és tálaljuk.
A sajt és a sonka helyett egyéb dolgokkal is meg lehet szórni. Gyors és könnyű étel.

2014. február 5., szerda
Mákos kocka
Nagyon szeretjük a mákos dolgokat, ebből is gyorsan családi kedvenc lett. Jó vékony a tésztája, a mákos töltelék pedig brutál vastag. Valószínűleg dióval is finom, bár úgy még nem próbáltam ki.
Hozzávalók:
Tészta: 200 g liszt, 150 g margarin, 1 tojás sárgája, 4 evőkanál víz.
Töltelék: 400 g darált mák, 350 g cukor, 3 dl forró víz, 1 csomag vaníliás cukor, 3 tojás sárgája, 4 tojás fehérje, fél citrom leve, egy citrom reszelt héja, 50 g olvasztott vaj (vagy margarin).
A hozzávalókat összegyúrjuk, két cipóra osztjuk, és hűtőben pihentetjük egy órát (sok benne a margarin, eléggé puha lesz, de a hűtőben jól nyújthatóvá keményedik). Közben a töltelékhez a darált mákot összekeverjük a cukorral, ráöntjük a forró vizet, egyesével belekavarjuk a tojássárgákat, a citromlevet, citromhéjat, az olvasztott vajat. Lisztezett deszkán elnyújtjuk a tészta első felét, leterítjük egy kizsírozott tepsibe. Felverjük a tojásfehérjéket, óvatosan a mákos masszához keverjük, és rásimítjuk a tepsiben lévő tésztára. Ugyanúgy elnyújtjuk a tészta maradék felét is, és ráterítjük a töltelékre. Megkenhetjük tojással (én nem tettem), és közepes tűznél kb. 40 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, felszeleteljük, és megszór(hat)juk porcukorral.
A tésztát meglepően könnyű volt elnyújtani, pedig jó vékonyra kellett. A tepsim közepes méretű, kb. 35x25-ös.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)