Ezt a receptet egyszer már kipróbáltam pár éve, és emlékeztem, hogy tetszett. Most is sok az alma a kertben, úgyhogy még egyszer nekifutottam az elkészítésnek, ha már akkoriban nem fényképeztem semmit.
Nem voltam benne biztos, hogyan is címkézzem fel, maradtam a főételnél.
Hozzávalók:
1 kg reszelt alma, kb. 500 g liszt, porcukor, őrölt fahéj, pirított zsemlemorzsa.
Lereszelünk egy kiló almát, összekeverjük annyi liszttel, amennyivel jól formálható massza lesz belőle (amennyit felvesz). Lobogó forró (sós) vízben kifőzzük (amikor feljön a víz felszínére, kész). Szaftos ételekhez kitűnő tejfellel meglocsolva vagy sajttal. Pirított zsemlemorzsába forgatva, vaníliás porcukorral meghintve desszert is lehet.
Amint az látható, én az édes verziót készítettem el. Még sose próbáltam köretként, sós ételekhez, de nem lehet rossz. Tényleg nem kell hozzá tojás. Az almából csak a magházat vágtam ki, nem pucoltam meg. Egy evőkanállal szaggattam bele a forró vízbe úgy, hogy mindig bele is mártottam a vízbe a kanalat, mert ragadós volt a tészta a fél kiló liszttel. Nekünk ízlik, és nagyon egyszerű.
2013. július 13., szombat
2013. július 11., csütörtök
Carbonara spagetti
Ez egy nagyon egyszerű étel, nem is kell feltétlenül kiméregetni hozzá mindent. A recept egy szakácskönyvből való, ebből se készítettem még semmit, pedig nagyon szeretjük a tésztákat.
Hozzávalók:
50 g húsos szalonna, 100 g főtt sonka, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vaj, 400 g spagetti, só, 40 g parmezán sajt, 40 g pecorino sajt, 3 tojás, 100 ml tejszín, bors.
A szalonnát és a sonkát apró kockákra daraboljuk. A fokhagymát hámozzuk meg és aprítsuk fel. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és a szalonnát zsírjára sütjük benne. Hozzáadjuk a fokhagymát, és mintegy 2 percig tovább pirítjuk. A spagettit forrásban lévő sós vízben al dente főzzük, leszűrjük, és hagyjuk lecsepegni. A tésztát a szalonnás serpenyőbe tesszük, és az egészet jól elkeverjük. A sajtokat finomra reszeljük. A tojásokat a tejszínnel és a sajtok felével összekeverjük, majd sóval, borssal fűszerezzük. A főtt sonkát hozzáadjuk, és a keveréket a spagettire öntjük. Az egészet jól elkeverjük, hogy a tojás elkezdjen megszilárdulni. A maradék sajtot a spagettihez adjuk, és azonnal tálaljuk.
Én nem szedtem ki a szalonnát meg a sonkát a serpenyőből, hanem arra raktam rá a tésztát, ráöntöttem a tojásos trutyit, amibe az összes sajtot beleöntöttem, és elkevertem. Jó meleg volt még az egész, úgyhogy meg is szilárdult rajta a tojás. Finom, de melegen, frissen az igazi.
Hozzávalók:
50 g húsos szalonna, 100 g főtt sonka, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vaj, 400 g spagetti, só, 40 g parmezán sajt, 40 g pecorino sajt, 3 tojás, 100 ml tejszín, bors.
A szalonnát és a sonkát apró kockákra daraboljuk. A fokhagymát hámozzuk meg és aprítsuk fel. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és a szalonnát zsírjára sütjük benne. Hozzáadjuk a fokhagymát, és mintegy 2 percig tovább pirítjuk. A spagettit forrásban lévő sós vízben al dente főzzük, leszűrjük, és hagyjuk lecsepegni. A tésztát a szalonnás serpenyőbe tesszük, és az egészet jól elkeverjük. A sajtokat finomra reszeljük. A tojásokat a tejszínnel és a sajtok felével összekeverjük, majd sóval, borssal fűszerezzük. A főtt sonkát hozzáadjuk, és a keveréket a spagettire öntjük. Az egészet jól elkeverjük, hogy a tojás elkezdjen megszilárdulni. A maradék sajtot a spagettihez adjuk, és azonnal tálaljuk.
Én nem szedtem ki a szalonnát meg a sonkát a serpenyőből, hanem arra raktam rá a tésztát, ráöntöttem a tojásos trutyit, amibe az összes sajtot beleöntöttem, és elkevertem. Jó meleg volt még az egész, úgyhogy meg is szilárdult rajta a tojás. Finom, de melegen, frissen az igazi.
2013. július 7., vasárnap
Répás-almás pite
A léböjtből elég sok almás-répás trutymó maradt, mert nem volt szívem kidobni őket, úgyhogy elkészítettem az amerikai típusú pitetésztát (http://hunvamp.blogspot.hu/2013/06/amerikai-tipusu-piteteszta-nem-tudom-mi.html), az almás-répás sűrítményt elkevertem cukorral, fahéjjal, egy citrom lereszelt héjával és egy maréknyi mazsolával. A tészta egyharmadát kinyújtottam, rácsos formával kiszúrtam (egy kerek, kb. 30 cm átmérőjű forma, amit a cukrászdiszkontban vettem), a hulladék tésztát összegyúrtam a megmaradt kétharmaddal, ezt belenyomkodtam a kizsírozott piteformába úgy, hogy egy picit túllógjon a szélén. Megszórtam kenyérmorzsával, rápakoltam a tölteléket, befedtem a rácsos tésztával, a lelógó részeket felhajtottam, hogy egy kis pereme legyen, és előmelegített, kb. 180 fokos sütőben megsütöttem bő fél óra alatt. Nem egy nagy valami az egész, de ettől a rácsos borítástól jobban néz ki. Én mégis jobban szeretem a teljesen befedett pitét, a ráccsal megszenvedek.
Nem érzik a répa a tölteléken. Egy ilyen pitéhez kb. 8-10 közepes almát és 5-6 közepes sárgarépát egy gyümölcscentrifugán átnyomtam, és ennek a pépes részét használtam fel. Ehhez persze az kell, hogy ne csontszáraz legyen a pép, de az én gépem nem is úgy dolgozik, marad némi lé benne.
2013. június 29., szombat
Csokoládés muffin
Már megint léböjtözöm, úgyhogy nincs nagy sütés-főzés itthon. Amíg ez tart, addig alig fogok feltölteni receptet, mert nem akarom szabotálni magam.
Nem tudom, honnan származik a recept, kézzel írtam le az egyik füzetembe.
Hozzávalók:
250 g liszt, 1 zacskó sütőpor, 2 evőkanál keserű kakaópor, 120 g tejcsokoládé, 120 g fehér csokoládé, 100 g kristálycukor, 2 deci tej, 1 deci tejföl, 100 g vaj, 1 tojás.
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Egy tálba szitáljuk a száraz hozzávalókat (liszt, kakaópor, kristálycukor, sütőpor), keverjük össze őket. Egy másik tálba öntsük a nedveseket (tojás, olvasztott vaj, tej, tejföl), és összekeverve öntsük a szárazhoz. Az apróra tördelt csokoládédarabkákkal együtt keverjük el a tésztát, de ne keverjük túl, mert akkor túl sűrű lesz a kész sütemény. A sütőforma mélyedéseibe tegyünk 12 db papírhüvelyt, ezekbe osszuk el a tésztát egyenlő részben. Az előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
Nálunk csak étcsoki volt itthon, úgyhogy abból használtam fel 24 dekát úgy, hogy felolvasztottam, és a nedves részhez öntöttem, nem kockázgattam bele a tésztába. Szerintem így finomabb, de ez ízlés kérdése. Eddig ez a kedvenc csokis muffinunk.
2013. június 10., hétfő
Mustáros sült burgonya
Fogalmam sincs, hogy lehet ezt úgy lefényképezni, hogy étvágygerjesztően nézzen ki. Nem így.
Mindenesetre én nagyon szeretem. A recept egy újságkivágás, nem tudom, honnan. Talán egy Meglepetésből.
Hozzávalók:
700 g burgonya, 30 g vaj, 30 g liszt, 3 dl tej, 120 g reszelt sajt, 1 evőkanál mustár, 3 szál újhagyma (vagy egy csokor snidling), só, bors.
Hámozzuk meg a burgonyát, és fél centis karikákra vágva sós vízben főzzük meg (lehetőleg ne főzzük szét). Közben készítsük el a mustáros szószt. Keverjük el a lisztet az olvasztott vajjal és a tejjel. Fűszerezzük és melegítsük fel. Kevergessük addig, míg sűrű nem lesz. Adjuk hozzá a mustárt és a reszelt sajt 3/4 részét. A burgonyát szűrjük le, tűzálló tálba téve öntsük rá a mártást. Szórjuk rá az apróra vágott hagymát és a maradék sajtot. Forró sütőben süssük aranysárgára.
Mivel mi nagyon szeretjük a hagymás dolgokat, a mustáros szószhoz először pirítok vöröshagymát a vajon, egy kicsit megpirítom rajta a lisztet is, azután öntöm fel tejjel. Így intenzívebb a hagymaíz. Snidlinggel szórtam meg a tetejét, mert van a kertünkben, de biztosan jó újhagymával is. Szerintem az a hagymás olvadt sajt a legjobb az egészben. Húshoz is lehet köretként enni, de nálunk így, magában főétel.
2013. június 9., vasárnap
Amerikai típusú pitetészta
Nem tudom, mi a hivatalos neve, de nekünk, magyaroknak a pite mást jelent, mint az amerikaiaknak. És ez nem a magyar jellegű tészta alapreceptje. A leírás egy valószínűleg Horváth Rozi nevével fémjelzett kis füzetből való, mazsolás pite néven fut.
Hozzávalók:
400 g liszt, 200 g margarin, 1 mokkáskanál só, 3/4 dl hideg víz.
A lisztbe, sóba belemorzsoljuk a szobahőmérsékletű margarint, a vizet pedig kanalanként adagolva eldolgozzuk vele. Szépen össze fog állni a tészta, könnyen nyújtható. Gyakorlatilag bármilyen töltelékkel el lehet készíteni, sóssal is, mert ilyen szempontból semleges íze van a tésztának.
Egy pitesütő formát kikenünk zsiradékkal, a tészta kétharmadát elnyújtjuk és beleterítjük a formába. Én szeretem, ha kb. egy centivel nagyobb a tészta minden irányban. Kis zsemlemorzsával vagy grízzel (túrótöltelékhez grízt szoktunk szórni a tésztára, mert az nem fog meglátszani) megszórjuk, hogy felszívja a nedvességet a töltelékből, de nem egy elázós tészta. Erre rakjuk a tölteléket. Ezután a maradék egyharmad tésztát is elnyújtjuk kerekre, ráfektetjük a töltelékre, az alsó tészta lelógó részét felhajtva pedig összenyomkodjuk. Egy tojással meg lehet kenni a tetejét, és néhány nyílást vágni bele, hogy a gőz távozni tudjon, ne púposítsa fel a sütemény közepét. 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt pirosra sütjük.
Most túrótöltelékkel készítettem, fél kiló száraz (tescós) túróból. Egy citrom héját belereszeltem, cukorral édesítettem és egy jó maréknyi mazsolát adtam hozzá.
2013. június 7., péntek
Bécsi citromos
Egyszerű és finom keksz. Kemény, úgyhogy ha puhábban szeretjük, nem árt kint hagyni a levegőn, nem lezárt dobozban pár napig.Hozzávalók (kb. 25 db):
180 g liszt, 120 g porcukor, 250 g vaj, 2 citrom reszelt héja, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só, porcukor a szóráshoz.
A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. Kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünkk két sütőlemezt. A lisztet, a kukoricalisztet, a sütőport és a sót tálba szitáljuk. A vajat a 12 dkg porcukorral egy másik tálban, robotgéppel a legmagasabb fokozaton habosra verjük. Hozzáadjuk a száraz adalékokat és a reszelt citromhéjat. Egymástól öt centi távolságra teáskanállal halmokat rakunk a sütőpapírral bélelt lemezre. 12-15 perc alatt aranybarnára sül. A sütőben hagyjuk, amíg teljesen kihűl. Megszórjuk porcukorral.
Én nem szórtam meg cukorral, elég édes anélkül is. Nagyon soknak tűnt a vaj ennyi liszthez, de nincs tojás a tésztában, úgyhogy tényleg kellett a zsiradék. Jó íze van, kellemesen citromos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





