2013. május 13., hétfő
Burgonyapüré-leves
Egyszerű, gyors leves. Karikázhatunk rá főtt tojást vagy megszórhatjuk pirított kenyérkockákkal. Igyekszem spórolni a kalóriákkal, azért ettem csak magában.
Hozzávalók:
4-5 szem burgonya, 250 g csontból főzött egy liter csontlé, 1 dl tejföl, egy csapott evőkanál liszt, 20 g vaj, só.
Egy liter sós csontlében megfőzzük a kis kockákra vágott burgonyát, és ha már jó puha, krumplinyomón átnyomjuk vagy szitán áttörjük (vagy turmixgépben szétverjük). Néhány percig forraljuk, a tejfölben elhabart liszttel besűrítjük, a vajjal gazdagítjuk.
Nekem nem volt elfekvőben kész csontlevem, úgyhogy leveskockás vízben főztem a krumplit. Adtam hozzá kettő babérlevelet is, mert jobban szeretem a főzeléket, mint a krumplipürét, abba pedig mi rakunk babérlevelet. Mármint a főzelékbe. Ha legközelebb főzök ilyen levest, akkor pirítani fogok egy kisebb vöröshagymát, és azt öntöm fel vízzel meg krumplival. Jó ízű így is, csak hagymahiányom volt. Ha valaki szereti a krumplifőzeléket, akkor ezt is szeretni fogja, mert gyakorlatilag ugyanaz a kettő, csak ez, a leves hígabb valamivel.
2013. május 12., vasárnap
Meggyleves
Ez a hagyományos mód, ahogy gyümölcslevest szoktunk készíteni. Nagyon egyszerű, szerintem gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel elkészíthető, az is lényegtelen, hogy mirelit vagy friss-e a gyümölcs. Én fagyasztott meggyet használtam.
Hozzávalók:
500 g kimagozott meggy, 150 g cukor, só, fahéj, citromhéj, 1 dl tejföl, egy evőkanál liszt.
A meggyet másfél liter sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal ízesített vízben 2-3 percig főzzük (forraljuk), majd a tejfölben simára kevert liszttel besűrítjük. Néhány percig forraljuk, és melegen vagy hidegen tálaljuk.
A tejfölös liszthez engedjünk vizet is, hogy viszonylag híg legyen a habarás, különben amikor a forró levesbe keverjük, úgy fog kinézni, mintha nokedlit főztünk volna bele, annyira összecsomósodik.
Vannak gyümölcsök, amiket nem kell percekig főzni, csak éppen felforralni, különben szétfőnek. Ilyen pl. a sárgabarack és az eper.
2013. május 6., hétfő
Francia hagymaleves
Nem vagyok egy nagy levesevő, de állandóan fogyni akarok, és most azt vettem a fejembe, hogy ha több levest és kevesebb egyebet ennék, akkor akár csökkenhetne is a súlyom. Úgyhogy elkezdek leveseket főzni.
Hozzávalók:
4 közepes nagyságú vöröshagyma, 30 g vaj, egy evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, só, törött bors, egy csokor zöldhagyma vagy egy csokor snidling, 100 g reszelt sajt.
A kockára vágott vöröshagymát a kétfajta zsiradékban, fedő alatt üvegesre pároljuk, és mielőtt pirulni kezdene, meghintjük a liszttel. Másfél liter hideg vízzel engedjük fel, fűszerezzük, és lefedve, lassan, egy óra hosszat főzzük. Végül áttörjük, és vagy főzünk benne 5 percig egy csokor, hüvelyknyi darabokra vágott újhagymát, vagy tányérokba merjük az áttört levest, és a tetejét finomra vágott metélőhagymával hintjük meg. Illik hozzá - külön tálkában - reszelt sajtot is adni, hogy ki-ki saját ízlése szerint gazdagíthassa vele a levesét.
Egy kézi mixerrel pürésítettem egy kicsit, bár elég jól szétfőtt benne a hagyma. Nekem hiányzik hozzá a kenyérkocka vagy a pirítós, de így is finom.
2013. május 5., vasárnap
Kókuszos muffin
Nem emlékeztem, hogy honnan származik a recept, de megtaláltam a neten: http://www.mindmegette.hu/kokuszos-muffin-ii.recept
Nagyon egyszerű kis sütemény, mint a muffinok többsége. Könnyű a tésztája, és anyu egyik kedvence, úgyhogy anyák napjára gyorsan megsütöttem.
Időközben csökkentettem az eredeti recept cukormennyiségét, mert nekünk túl édes volt úgy.
Hozzávalók:
120 g margarin, 125 g cukor, 2 tojás, 1 dl tej, 100 g kókuszreszelék, 200 g liszt, egy csomag sütőpor, 1 evőkanál kókuszaroma.
A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A muffinsütő formát kibéleljük a papírkapszlikkal. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket (olvasztott margarin, a két egész tojás, a kókuszaroma és a tej), majd összeöntjük a kettőt, és gyors mozdulatokkal összekeverjük. Nem kell alaposan kikeverni, mert akkor a muffinok (nem csak ez a fajta, mindegyik) túl sűrűek lesznek. A tésztát a formákba kanalazzuk, betesszük a forró sütőbe, és kb. 15 perc alatt megsütjük.
Ha nincs kókuszaroma, anélkül is finom, csak akkor nem árt egy száraz serpenyőben megpirítani picit a kókuszreszeléket, mielőtt összeállítjuk a tésztát. Intenzívebb lesz tőle az íze.
2013. április 30., kedd
Aszalt szilvás diósrétes
Nagyon finom sütemény, legalább dupla adagot kellett volna készítenem, hogy maradjon is belőle másnapra.
Hozzávalók:
500 g mag nélküli aszalt szilva, 1 csomag 8 lapos rétestészta, 200 g darált dió, 100 g olvasztott margarin, 8 teáskanál méz, 2 kávéskanál őrölt fahéj, a lekenéshez 1 tojás, a mázhoz 2 evőkanál tej, 20 g kakaópor, 80 g margarin, 80 g cukor, 2 evőkanál étkezési keményítő.
Az aszalt szilvát negyedekbe vágjuk. Egy nedves konyharuhán a réteslapokból négyet-négyet egymásra fektetünk. Felületüket a dióval vastagon behintjük. Erre kerül szétterítve a szilva, majd az egészet olvasztott margarinnal és mézzel meglocsoljuk. A fahéjjal meghintjük, majd feltekerjük, ahogy a piskótatekercset szokás. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, tetejüket a felvert tojással megkenjük. Közepesen forró sütőben (180°C) kb. 25 percig sütjük.
A mázhoz valókat kevergetve kis lángon felfőzzük, hűlni hagyjuk, majd a kihűlt rétest megkenjük vele. Csak akkor szeleteljük, amikor a máz már megdermedt rajta.
Nincs mit hozzáfűznöm, nagyon finom sütemény, és nem is bonyolult.
2013. április 6., szombat
Sajtos-nyomogatós
Ez is egy klasszikus.
Nem tudom, hol lehet még venni ezeket az ostyasütőket, nekünk van három ősrégi.
Hozzávalók:
1 kg liszt, 200 g zsír, 250 g margarin, 25 g élesztő, 1 dl tej, 3 dl tejszín, 175 g tejföl, 150 g reszelt sajt, só, köménymag.
Az élesztőt felfuttatjuk egy kis édes tejben, majd összeállítjuk a tésztét a hozzávalókból. Ha túl kemény, akkor adhatunk hozzá még egy kis tejfölt. Kb. 2-3 cm átmérőjű golyókat gyúrunk a tésztából, majd feltesszük a tűzre melegedni az ostyasütőt. Jó forró legyen, mire beletesszük az első golyót. Összenyomjuk a sütőt, és a tűzön hagyjuk kb. egy percre. Ha nem elég forró a sütő, akkor oda fog ragadni valamelyik oldalára a tészta. Ha túl forró, akkor megéghet. De az első néhány után már nem lesz gond vele. Ha kivettük belőle az ostyát, akkor a másik oldalával tegyük vissza a sütőt a tűzre melegedni, majd rakhatjuk bele a következő gombócot.
Ebből a mennyiségből egy jó nagy tálnyi lesz. Egyszerűbb a dolog, ha két ostyasütőnk van és két tűzön tudjuk egyszerre sütni a tésztát.
Darálós keksz
Az apámnak most volt a születésnapja, és ő jobban szereti a hagyományos dolgokat, úgyhogy nem sütöttem neki tortát.
A darálós kekszet azért hívják darálósnak, mert a kézi húsdarálóval kell elkészíteni. Kivesszük a darálóból a kést és a tárcsát, és a képen látható fém izét rakjuk fel helyettük. Ezen fogja átnyomni a daráló a nyers tésztát, ha tekerjük.
Hozzávalók:
1 kg liszt, 250 g zsír (vagy 300 g margarin), 250 g porcukor, egy kávéskanál szódabikarbóna, egy citrom reszelt héja (vagy valamilyen aroma), 1 csomag vaníliás cukor, pici tej vagy tejföl.
A hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát. Annyi tejet vagy tejfölt adjunk hozzá, hogy összeálljon a massza, de jó kemény legyen, kb. tarhonyatészta keménységű. Ha puha, akkor sütés közben szét fog tottyadni, és nem lesz szép a mintája. A tésztát húsdarálóba adagoljuk. A tésztát, ami átjön a mintás nyíláson, kb. öt centiméterenként vágjuk le, de lehet hosszabbra vagy rövidebbre is készíteni. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. Nem kell nagy távolságra rakni a süteményeket, mert nem fognak se megnőni, se szétfolyni. Amikor már pirulnak a recék, akkor kész (kb. negyed óra tepsinként). Ha kész, jól záródó dobozba tesszük őket. Sokáig eláll.
Citrom(aroma) helyett kakaóport is tehetünk a tésztába, illetve egyéb fűszereket, ízlés szerint.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






